A század elsõ évtizedére kialakul a városban egy elég nagyszámú liberális értelmiségi réteg. Kereskedõk, tanárok, ügyvédek, orvosok tartoznak bele. A vita, a véleménycsere, a hangosan gondolkodás fórumai az egyletek, a kaszinók, a kávéházak. A haladó irodalom népszerûsítésére szervezett irodalmi esteken a Nyugat kötõit látják vendégül. Ez az értelmiségi réteg tapsolhatott Kosztolányi Dezsõnek 1910-ben, ugyaneben az évben tartott a Vigadóban felolvasó estet Ady, Ignotus, Hatvany Lajos, Heltai Jenõ.

Babits Mihály életének tizenegy esztendejét, egész ifjúságát Pécsett töltötte. Második elemista volt, amikor a család Pécsre költözött. A tizenegy év élményei kitörölhetetlenül éltek Babitsban akkor is, amikor már nem volt e város polgára. Baján, Fogarason, Budapesten írt verseiben is fel-felrémlenek a pécsi napok és órák emlékei: a Balokány tóból létesített elsõ pécsi uszoda, a belvárosi mecset-templom kupolája, a pécsi utcán látott lámpagyújtogató alakja. Regényeiben is megjelennek a pécsi színterek (Tímár Virgil fia, Halálfiai).

Utca, estefelé

Már esteledik; a tereket autók
nyilalva szeldesik lánggal a tejszerû
szürkeségben; egy bérkocsis hajókáz,
ostorát nyujtva mint árbocot; tûz-sebek
gyúlnak mint búvárlámpák a víz alatt;
kis nõk surrannak, tarka halacskák, sietõs
lengéssel, mintha nem is lábakon mennének.
Az ilyen esték az emlék estéi! Bágyadt
csilingeléssel mint báránykák vagy késett
villamosok hívják és vonják a régi
esték hosszú uszályát és nyáját. Ki látta
pécsi utcán a Babits Misit, sötétedõ
pécsi utcán, a nagy rajztáblával, öt után,
mert énekóra is volt? Szegény kisfiú
legkisebb az osztályban -- ment szédülve haza,
fáradtan s izgatottan; nézte a lámpagyujtó
botját, s még fülében az énekóra
foszlányai: >>Este van már, késõ
este -- Pásztortüzek égnek messze<< -- Óh
dalrongyok, kik mint esteli bogarak búgva és
donogva ütõdtök a lélek falaihoz! Mennyi
este és mennyi bogár, a Tibullus latin
pilléitõl, melyek bácskai szerelmes
alkonyaimon az óriás rózsakert
illatában kábultak, háborús
esték száz titkos és babonás
dongásáig, mikor kedves életek felé
halál riadt a plakátokról -- emlékeztek?
Óh mennyi este és esteli bogár! S már lelkünk
olyan mint régen tisztított ívlámpa az évek
zajos körútján: körüle dróthálóban
ezer döglött dongó és hullott pille szennyes
maradványai ködlenek és gáncsolják a fényt.
Egyszer tûzbe kellene dobni mind!
Levenni a dróthálót és szabadon és tisztán
tárni ki fényünket
az új esték új pillangói elé!

Emléksorok egy régi pécsi uszodára (részlet)

Áll-e a nagy uszoda, közepén a parknak,
melyet nyáron oly poros akácok takartak,
mely tavasszal poshadón, pocsolyával telten
kushadt túl kórházon és túl temetõkerten?
-- Messze messze sík terül, hol a káplár sort hív,
messze fontos négy torony, minaret és boltív;
messze füstölgõ Mecsek zöld teteje újít,
szemnek nyújtva legalább üde koszorúit.

1924 májusában Kosztolányi és Juhász Gyula vendégei a város irodalombarát köreinek. A pécsi élmények hatására írta meg a szegedi költõ Pécs c. versét:

Pécs

Nyájas Dunántúl szelíden ívellõ
Áldott ölû hegyei koszorúzzák
A régi várost, melynek égbe zengõ
Harangszava szent, magyar szomorúság.
A város régi, ó de örök ifjú
Remények gazdag lombjai borítják,
Öreg kapukból fiatal hit indul
És jobb jövõbe lelkesedve hírt ád.
Mecset smaragdja tör a mély azúrban,
Keresztje mellett félhold mélabúja
Magyar, török megbékélt múltja int.
S hol barna alkony bontja fátylait,
Virrasztva és vigyázva várva vár
Víg virradást a bús magyar határ...

1934-ban Móricz Zsigmond több napig marad Pécsett, s élményeirõl a Pesti Napló hasábjain számolt be:

"A Meceken állottam, a kilátótoronynál, 535 méter magasságban, és szinte megijedtem a szépségtõl, amely feltárult. Lent a mélyben óriási síkság. A hegy lábánál a város. Balról a bányák füstölgõ tornyai és régi kis templomok. Tél van, de érezni a bõséget és vidámságot, mely ezen a tájon a nyárban uralkodik. Az ember elhelyezkedik a földön, kikeres egyes pontokat, ahol életének biztos alapot vél. Pécs az õsember tanyája: elõtte a síkság, ahol barmait legelteteheti, búzáját elvetheti, s háta mögött a hegyekhová akármikor, mint természetadta erõsségbe visszavonulhat az ellenséges ember elõl.. Amilyen gyönyörû a szemnek, éppen olyan hasznos az életnek. Csodálatos hely, Magyarországnak ma, Budapest után a legszebb városa."

Az 1930-as évek elején a pécsi egyetemen tanul és jelentkezik az irodalomban Takács Gyula, Csorba Gyõzõ és Weöres Sándor. Tervezett irodalmi lapjuk az Öttorony címet viselte, de megjelentetni nem tudták. Pedig Babits Mihálytól kértek és kaptak beköszöntõ cikket. Weöres a helyi lapokban jelenteti meg verseit míg egyetemi éveit tölti a városban. Itt írja meg doktori értekezését a Vers születése címmel, és itt fordul mûfordításaival a mûvelõdéstörténet ókori eposzai felé. Pécsett a városi könyvtár megszervezésével bízzák meg, és a Sorsunk c. folyóiratot szerkeszti Várkonyi Nándorral együtt. Sok vere sugallja, hogy a város fiatal éveinek méltó szellemi környezete volt, szeretett itt élni és alkotni. Pécsi éveirõl közvetlenül is vall némely versében: Hannának, Széltornya, Az éjszaka csodái, Az üres szoba. A pécsi tájra ismerhetünk a Rongyszõnyeg sorozatának abban a darabjában, amelyben a "széljárta málomi utat" idézi:

Málomi út

Domb közt, dombon át
hosszú fehér út keresi honát,
túl a piros kicsi házakon
odaforr az ég peremére -
Széljárta málomi út,
fehér homlokú országút,
ringasd gömbölyû fáid!
Ragyogó porodba vetem szívemet,
sírjon, mint el nem küldött izenet,
széljárta málomi út!
Húzódj a lángoló lángban
csillogó por-ruhában,
rajtad a nyulak átfutnak õsszel,
rajtad a szekerek elmennek õsszel -

Széljárta málomi út,
öledbe hanyatlik a lomb már,
az évszak ünnepi oltár,
mit mondasz az itt-maradóknak,
mit viszel a mennynek innen?
Ragyogó porodba vetem szívemet,
sírjon, mint el nem küldött izenet,
széljárta málomi út!

Pécs

A hullámos város felett
harangok hang-leve folyt
De mind fölitta a Hold,
hogy éjszaka lett.

Kocsis László: A Dóm zöld tetõje (részlet)

Nyárból kivirulsz a méla Mecsek
Alatt. Õszi színt versz a dombokon.
Zöld máglyaként égsz, ha fagy és hó esett
A szõlõskertekre. Mint fény a homlokon
Ragyogsz a város arcán, tünde est
Vagy sötétben, csillaggal hû rokon.

Kocsis László: 1891-ben született Szõcén (Vas megye). Teológiai tanulmányokat folytatott. A pécsi egyházmegye sok településén lelkészkedett. Költészetét áthatotta a mély és hitelesen megélt vallásosság. 1973-ban halt meg Pécsett.

Csorba Gyõzõ 1916 - 1995

Pécsett született, 1916. november 21-én, s 1995. szeptember 13-án, súlyos betegség után, ugyanott hunyt el. Szülõvárosát egyhuzamban fél évnél hosszabb idõre soha nem hagyta el. Pécsrõl ezt írja a Séta és meditáció címû versében: "Nekem: A VÁROS mindörökre."

Édesapja Csorba György MÁV betûíró, édesanyja Borsódi Mária. Nagy családban élt: kilenc testvér közül õ volt a nyolcadik. A szegénység az 1950-es évek végéig meghatározó élmény volt életében.

Iskoláit Pécsett végezte: 1935-ben a jezsuita Pius Gimnáziumban érettségizett, 1939-ben államtudományi diplomát és doktorátust szerzett a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jogi Karán. Középiskolai és egyetemi évei alatt gyenge tanulókat instruált, pénzért diplomadolgozatokat írt, ezzel tartotta el magát, sokszor még népes családja anyagi gondjain is segített.

1944 novemberében megnõsült, felesége - haláláig társa és támasza - Velényi Margit. Három lánygyermeke - Eszter, Noémi, Zsófia - és hét unokája van.

1939-1941-ig állástalan diplomás, 1941-1943-ig városi tisztviselõ a fõispáni hivatalban, 1943-1952-ig a Pécsi Városi Könyvtár vezetõje, közben hosszabb-rövidebb idõre többször visszahívják közigazgatási feladatok végzésére volt munkahelyére. 1952-1956-ig a Baranya Megyei Könyvtár csoportvezetõje, 1956-1976-ig, pedig igazgatóhelyettese. 1993-ig - szerzõdéses munkatársként - nyugdíjazása után is dolgozott a könyvtárban. oha nem volt "szabadúszó", az állandó munkahely biztonságot nyújtott neki családja ellátásában.

Költészete a Nyugat harmadik nemzedékének tagjaival egyidõben indult: 1933-1934-ben jelentek meg elsõ versei A Mi Utunk és a Regnum címû diáklapokban, 1935-ben közölték versét elõször kötetben, a Százhúrú hegedû címû antológiában. 1938-ban saját kiadásában jelent meg elsõ verseskötete a Mozdulatlanság, 1940-ben pedig elsõ fordításkötete, Helinant de Froidmont ófranciából fordított mûve, A halál versei. 16 verseskötete, 8 válogatott kötete, 1978-ban pedig Összegyûjtött versek címû kötete jelent meg. A Hátrahagyott versek-et, melynek szerkesztõje Bertók László volt, 2000-ben adták ki örökösei.

Lírájának jellemzõ területei a lélek, az élet és a halál, a család és a kert. Írt "közéleti" verseket is, de lírájában a politikai kérdésekkel nem foglalkozott. Sajátos hangú, egyéni utat járó költõ. Monográfusa, Tüskés Tibor, írta róla: "Idegenkedik mindentõl, ami lazaság, érzel-gõsség, hígság, de éppígy elfordul a puszta intellektus hûvös, éles vonalú, hideg fényû ragyo-gásától. Mély és hiteles érzelmi alap és az értelem fel-feltörõ kontrollja: ez a kettõsség adja költészetének sajátos ízét, egyéni karakterét, nyugtalanító feszültségét." Egyik legjobb barátja, pályatársa, Weöres Sándor, így összegez 1978-ban: "Csorba Gyõzõben láttam a feltétlenül valódi költõt, a hazugság-mentes abszolút lírikust... Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik."

Munkásságának jelentõs része fordítói tevékenysége: nagyszámú latin, német, olasz, francia és orosz mellett ismertek görög, lengyel, norvég és finn versfordításai is. Többször járt külföldi tanulmányúton, elõször Olaszországban, 1947-1948-ban, ahol 5 hónapig a Római Magyar Akadémia lakója volt. Goethe Faustja 2. részének magyarra ültetése (1959) után Janus Pannonius egyik legelismertebb fordítója lett. Janus-fordításait önálló kötetben is megjelentette - Pajzán epigrammák (1986) -, s maga is szerkesztett Janus kötetet (Janus Pannonius válogatott munkái, 1982). Kettõshangzat (1976) címû, válogatott versfordításait tartalmazó kötetében 61 költõ mûveibõl olvashatunk magyarul: Goethe és Janus Pannonius mellett legtöbbet Dante, Petrarca, és Rilke mûveibõl. Három drámafordítását önálló kötetben is kiadta a pécsi Pro Pannonia Kiadó (Drámafordítások, 1998.).

Irodalomszervezõi munkája rendkívül szerteágazó: a pécsi irodalmi élet egyik fõ alakítója volt, minden pécsi irodalmi folyóirat szerkesztésében jelentõs szerepet vállalt, fiatal írókat, költõket segített tanácsaival, szigorú kritikáival. Szervezõ-szerkesztõ tevékenysége 1940-ben indult, amikor felvették a pécsi Janus Pannonius Társaságba. 1941-ben a Sorsunk címû folyó-irat szerkesztõségi tagja lett. 1945-ben szerkesztésében megjelent Pécsett az Ív címû folyóirat egyetlen száma. 1946-1948-ig, a folyóirat megszûnéséig, a Sorsunk társszerkesztõje. 1948-tól a Magyar Írók Szövetségének tagja. 1949-ben részt vett az "elsõ" Dunántúl címû lap szerkesztésében. 1949-tõl a Magyar PEN Club tagja. 1952-1956-ig a "második" Dunántúl címû lap szerkesztésében is feladatot vállalt. 1959-tõl a Jelenkor szerkesztõségében dolgozott, ahonnan 1965-ben, saját elhatározásából, távozott. 1976-tól a Magyar Írók Szövetsége választmányának tagja. 1977-tõl visszatért a Jelenkor szerkesztõbizottságába, s amíg munkaképes volt, már nem hagyta el azt. Bibliográfusa, Bertók László, szerint: "Csorba Gyõzõ mûvészetével, írói mûhelyével, emberi tartásával fél évszázada fémjelzi a pécsi irodalmat és kultúrát..."

Költõi, mûfordítói és irodalomszervezõi tevékenységéért sok más elismerés mellett 1947-ben Baumgarten-díjat, 1957-ben és 1972-ben József Attila-díjat, 1985-ben " vidéki költõként elõször - Kossuth-díjat kapott, 1991-ben a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Közép keresztjével tüntették ki, 1995-ben felvették a Széchenyi Irodalmi és Mûvészeti Akadémia tagjai közé, 1996-ban pedig posztumusz Szinnyei Júlia-díjat kapott.

Verseskötetei:

1938 Mozdulatlanság; 1943 A híd panasza; 1947 Szabadulás; 1955 Ocsúdó évek; 1959 A szó ünnepe; 1965 Séta és meditáció; 1968 Lélek és õsz; 1972 Idõjáték; 1974 Anabázis; 1976 Észrevételek 1981 A világ küszöbei; 1983 Simeon tûnõdése (1984-ben nívódíjjal jutalmazzák); 1985 Görbül az idõ (1986-ban nívódíjjal jutalmazzák); 1988 Szavak bolyhai (1989-ben nívódíjjal jutalmazzák); 1991 Szemközt vele; 1995 Csikorgó; 2000 Hátrahagyott versek

Válogatott verseskötetei és Összegyûjtött versek:

1970 A lélek évszakai; 1975 Március; 1978 Összegyûjtött versek; 1979 Válogatott versek (1945-1975.); 1981 Ritmus, rend, zene; 1986 Vissza Ithakába; 1991 Egy eltûnt pécsi utcára; 1995 Kétféle idõ; 1997 Csorba Gyõzõ válogatott versei

Fontosabb díjai, kitüntetései:

1947 Baumgarten-díj; 1957 József Attila-díj; 1972 József Attila-díj elsõ fokozata; 1975 Janus Pannonius Mûvészeti Érem; 1976 Munka Érdemrend arany fokozata; 1981 Magyar Népköztársaság Mûvészeti Alapja Irodalmi Szakosztálya emlékplakettje; 1983 Kodály-emlékérem; 1985 Kossuth-díj; 1986 "Baranyáért"-emlékplakett, "Pro Urbe Pécs" kitüntetés, Pécs város díszpolgárává avatják, Áprily-díj; 1991 Grastyán Endre-díj, Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Középkeresztje, "Pro civitate" emlékérem, 1996 Posztumusz Szinnyei Júlia-díj

Egy eltûnt pécsi utcára

Néhány gömböt kivájnak zöldessárgát
az estébõl az utcalámpák
és általában
inkább csak félhomály van
így hát rövid sétám végezteig
az újabb gyászszertartás hibátlanul megeshetik
Innen csúszott a Majláth utca
a Zsolnay-ház dísze-pucca
mellett poros
úttesttel és koros
házakkal a Siklósi útra át
most üthetem nyomát
elõkelõ újdon lakótelep
csillámlik tetszeleg
helyén
A régi képet képzelt ládikóm
szent vackai közé hajíthatom
ismét szegényebb-lett város-szegénye én
Hát bizony nincs mese
ezen nem fordít senki se
idõnként kellenek
efféle rendcsináló szelid manõverek
S jó hogy az állomásra tartok:
sûrülnek az idegen arcok
én is könnyebben temetek
ha köztük lehetek.

Pákolitz István (1919 - 1996)

Költõ. Tanító, majd Pécsett tanácsi mûvelõdési fõelõadó. 1968 -és 1980 között a Jelenkor szerkesztõje. 1963 -ban József Attila-díjat kapott. Kiemelkedõk a gyerek -és ifjúkori élményvilágot feldolgozó versei. Több gyermekkötete is megjelent. Pécs város díszpolgára 1994-ben.A katolikus indíttatású költõ a kalocsai Érseki Tanítóképzoben szerzett oklevelet, 1942-ben.
Késobb az ELTE irodalom szakán diplomázott.
Országos fórumon elõször 1943-ban jelentkezett verseivel, a Herczeg Ferenc szerkesztette Új idokben.
Volt tanító és népmuvelõ. 1960-80-ig a pécsi Jelenkor címû folyóirat szerkesztõje volt.

Mûvei:
Verseskötetek

Szüret (1958)

Altató (1961)

Fény és árnyék (1962)

Esti dal (1963)

Messzenézo (1965)

Igazságos Mátyás (1966)

Ami lehet (1969)

Jel (1971)

Pitypang (1972)

Zöldarany (1972)

Koronák (1974)

Vargabetuk (1978)

Kínálgató (1979)

Bagolytrombita (1984)

Tuzbenézo (1987)

Mandulavirág (1989)

Prózai kötet

Bögrésdiákok (1980)

József Attila díjas (1963)
SZOT-díjas (1974)

Galambosi László (1928 - 98?)

Pécsi Püspöki Tanítóképzõben végzett. 1948 - 1973 között a Pécsi Kisegítõ és Foglalkoztató Intézetben dolgozott. Galambosi verseibe mindig belerejt a játékba egy felismerést a világ dolgairól, a hangulatba érzelmi életünk valamilyen összefüggését. Gyönyörködtetõ versei látni segítenek: milyen gazdag a világ. Meseien tünékeny a táj és természet ábrázolása.

Búza

Sarló fogta marokba.
Vitték vidám malomba.
Hengerektol szabadulva
merték zsákba, gyolcsbatyuba.
Lisztjét anyánk szitálta.
Gyúrta mézes pogácsába,
kenyérbe, jó kalácsba.
István király ünnepén
köszöntötte lány, legény.
Búzakenyér, fehér Nap,
fohászkodók karolnak.
Békélteto szárnyas úton,
bánat-oldó asztalodon
áldassék a sugarad.

Lepketánc

Lepketánc,
tarka lánc,
folyón tükrös
a zománc.

Lepketánc,
tarka lánc,
Holdon gyöngyház
a zománc.